|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Józsa Péter 2001. november 15.A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) képviselői - Hámos László elnök, Latkóczy Emese igazgató és Józsa Péter munkatárs - és az Magyar Amerikai Koalíció (HAC) ügyvezető elnöke, Lauer Edit nov. 12-én találkoztak Mircea Geoana román külügyminiszterrel és Sorin Ducaruval, Románia amerikai nagykövetével a New York-i román konzulátuson. Hámos László hangsúlyozta: minden érintett közösség alapvető érdeke, hogy Románia minél előbb teljesítse azokat, az ország demokratizálódásához kötődő alapvető feltételeket, amik elengedhetetlenül szükségesek a NATO-csatlakozáshoz. Számos, a romániai magyar közösséget érintő probléma még mindig megoldásra vár. A romániai magyarság legégetőbb kérdéseit a HHRF egy memorandumban foglalta össze, amelyet a hónap elején juttatott el Adrian Nastase miniszterelnöknek. Ezek közül Hámos László konkrétan rákérdezett a román kormány várható intézkedéseire az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásával, a kétnyelvűség alkalmazásával, valamint az 1959-ben megszüntetett állami magyar egyetem helyreállításával kapcsolatban. Lauer Edit hangsúlyozta, hogy a Koalíció tagjai fokozott figyelemmel követik a visszaszolgáltatandó közösségi ingatlanok helyzetét, mivel rendszeresen segítik a romániai magyarokat, támogatást nyújtva a kormány mulasztása miatt hátrányosan érintett intézményeknek. Az ügyvezető elnök rámutatott a román kormánytisztviselők gyakori magyarellenes retorikájának negatív hatására is, amely visszaigazolást nyújt a nacionalista indulatok számára. Hámos László ugyanakkor leszögezte, hogy a romániai magyarság helyzetének megítélésében kizárólagos forrás az érintett közösségnek a helyi sajtóban tükrözött, vagy választott képviselői révén kifejtett véleménye. Válaszában Mircea Geoana tolmácsolta a miniszterelnök sajnálatát amiatt, hogy amerikai látogatása során elmaradt a helyi magyarság képviselőivel való találkozó. Közölte, hogy a román kormány tudatában van a fenti hiányosságoknak és rámutatott, hogy ezeket nem csak Románia csatlakozási törekvésének függvényében kell tárgyalni, mivel megvalósítandó célként egy jóval tágabb kontextusnak, az ország demokratizálódási folyamatának részei. Az alapítvány memorandumában felsorolt ügyeket illetően a külügyminiszter "megfelelő adatok hiányában" nem tudott választ adni, viszont ígéretet tett arra, hogy az RMDSZ vezetőivel való mihamarabbi egyeztetés után a kormány majd érdemben reagál a felvetett kérdésekre. Egyetlen részeredményről számolt be: a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaigénylési határidejét 2002. febr. 14-ére halasztja el a román törvényhozás. /(HHRF): Amerikai magyar közösségi vezetők találkozója Románia külügyminiszterével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./2002. augusztus 27.Zselyken, a 113 lelket számláló faluban aug. 24-25-én falutalálkozót szervezett a Pro Zselyk Egyesület és a Zselyki Művelődési Egyesület, melyre eljöttek az elszármazottak családjaikkal. Sok az üres ház a faluban, idegen családok is költöznek Zselykre új szokásokat, új mentalitásokat hozva. Fúvószenekaruk még mindig működik. Az elszármazottak tevékeny részvételével 1992 őszén megalakult a Zselyki Művelődési Egyesület, és ennek keretében 1993-ban a Józsa Márton Könyvtár, 2000-ben pedig - falufejlesztési célkitűzéssel - a Pro Zselyk Egyesület. Az aug. 25-én felavatott emléktábla hirdeti: Zselyk VOLT, VAN és LESZ. /Guther M. Ilona: Zselyk anyagi és szellemi örökségéért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./ A Besztercén és környékén élő zselykiek tagjai maradtak szülőfalujuk evangélikus egyházának, és nagy részük rendszeresen kijár gazdálkodni a 24 km-re lévő településre. Ezért Zselyk aktív közösségi életéről beszélve közel 300 lélekkel kell számolni. Aug. 24-én a templomban közel félezren voltak. Az istentiszteletet követően népviseletbe öltözött lányok és menyecskék "lapas"- és "farmabeli" kaláccsal, teával és kávéval kínálták az összegyűlteket. Zselyk múltjáról és jelenéről hangzottak el előadások és beszámolók. Wass György ny. tanító Zselyk falumonográfiája 1994-ben jelent meg a debreceni Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtára sorozatban. Józsa Péter kántortanító kézzel írt falumonográfiája a II. világháborúig megvolt és közkézen forgott, azóta elveszett. Szakmai dokumentációs anyag is létezik a faluban Zselyk hagyományos építkezéséről, melyet az Ybl Miklós Építészeti Főiskola diákjai készítettek az 1990-es évek elején. Tervezik a Zselyki Hírlap néven negyedévenként megjelenő újság és weblap indítását. /Guther M. Ilona: Zselykiek, ha találkoznak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./2005. március 9.Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete gyűjtést kezdeményezett, hogy megmentsék az Agache-perben elítélt kézdivásárhelyi Reiner Antal otthonát. Reiner március 16-án elveszíti esztelneki házát, ha addig nem fizet ki közel százmillió lej kártérítést. Az RMDSZ eddig 49 millió lejt gyűjtött Reiner esztelneki házának megvásárlására. Józsa Péter, az amerikai Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) romániai képviselője a Krónikának elmondta, még 2003-ban összegyűjtöttek 12 ezer dollárt az Agache-per két elítéltje, Héjja Dezső és Reiner Antal megsegítésére, ebből az alapítvány havonta ötven dollárral járul hozzá a két férfi kiadásaihoz. Reiner részéből még maradt néhány ezer dollár, az alapítvány azonban ódzkodik attól, hogy Agachénak fizesse ki ezt az összeget, mert ezzel Józsa szerint legitimizálnák a Reineréket elítélő bírósági döntést. Hozzátette: végső megoldásként a HHRF kiegészíti a Romániában összegyűjtött összeget, a maradékból pedig nemzetközi fórumokon továbbra is keresik a jogorvoslat lehetőségét az igazságtalanul meghurcolt kézdivásárhelyiek ügyében. /Bíró Blanka: Az RMDSZ és a HHRF megmentené Reiner házát. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./2007. április 26.A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) kisebbségvédelmi képzést szervezett április 19-20-án Budapesten, amelyen tizennégy külhoni magyar fiatal vehetett részt. A képzés helyszíne a Miniszterelnöki Hivatal volt, mivel 1992-től az alapítvány Budapesten is fenntart egy irodát, s akkor ott kaptak helyiséget. Józsa Péter, a budapesti iroda vezetője bemutatta az emberjogi alapítvány történetét. 1976-ban alakult Hámos Lászlónak, az alapítvány jelenlegi elnökének a kezdeményezésére. Nicolae Ceausescu látogatást tett abban az évben az Amerikai Egyesült Államokban. Hámos László és társai tiltakozásuknak adtak hangot. 1989-ben lobbizásuknak köszönhetően az USA megvonta Romániától a legnagyobb vámkedvezményt. Az alapítvány a rendszerváltást követően új missziót is felvállalt. Ingyenes tárhelyeket biztosít a világhálón különböző kisebbségi magyar szervezeteknek, intézményeknek, így kerülhetett fel az internetre a kolozsvári Szabadság napilap már 1995-ben. Másik programja, hogy ösztöndíjat nyújt határon túli magyaroknak, akik kint tanulhatnak Amerikában. Továbbá honlapján (www.hhrf. org) mindig friss hírek találhatók a Kárpát-medencei, illetve a nyugati magyarság életéről. Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő szerint az erdélyi magyarok Janus-arcúak: egyik kezüket a szívükön tartják Tőkés püspökért, de az eszükkel és a másik kezükkel már Markó Bélára szavaznak. A szocialista politikus is elismerte, hogy egy kisebbségnek egyszerre szüksége van radikálisokra és mérsékeltekre, csak tudjanak együtt dolgozni. Törzsök Erika szerint az elmúlt tizenhét év bebizonyította, hogy Magyarország nem tudja megoldani a Kárpát-medencei magyarság kisebbségi gondjait. Eljött az ideje, hogy a magyar állam és a külhoni magyarság közösen határozza meg a célokat, és együttműködve tegyenek sorsuk javítása érdekében. Gál Kinga fideszes EP-képviselő elmondta, hogy kisebbségi kérdésben még mindig nagy az értetlenség az európai politikusok körében. Papp Gy. Attila: Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 26./2009. december 12.Folyamatosan feltöltötték a Szabadságot a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF – www.hhrf.org) weboldalára. Az induláskor és az azóta fontos szerepet játszott Latkóczy Emese, a HHRF igazgatója, Zagyva Natália webszerkesztő, Józsa Péter, a szervezet budapesti irodavezetője, Moldován Árpád Zsolt, a HHRF kolozsvári képviselője és korántsem utolsósorban Schwartz Róbert, a szervezet kolozsvári irodavezetője. Utóbbi jelenleg is a lap tartalmának internetre történő feltöltésével foglalkozik. Az 1995. március 15. –2007. november 5. időszakban HTML-formátumban, 2007 novemberétől mindmáig pedig hírportálszerűen jelenik meg a lap tartalma, amelyhez hozzáadódik az egyre nagyobb mértékű online tartalom. 1995 márciusában a Szabadság volt az első romániai napilap, amely felkerült az internetre, világviszonylatban pedig az első magyar nyelvű napilap a világhálón. /Megelőzte a magyarországi napilapokat. / Saját fejlesztésű honlap lévén, az első hónapokban (azaz a 2007. november–2008. március időszakban) rengeteg problémával szembesültek. Idővel a szinte kizárólag gyorshírekből álló webes tartalom jelentősen bővült. Bevezették a kommentálható cikkek rendszerét. Valamennyi anyag olvasottságát mérő rendszer segíti a szerkesztőket abban, hogy lássák: mi iránt van nagyobb érdeklődés. 2008 nyarán beindították a Szabadság videó-portálját: video.szabadsag.ro. A 2007 novemberétől működő új, hírportálszerű weboldal látogatottsága folyamatosan nő. Tavaly novemberben 22 085, idén pedig 31 203 egyéni felhasználó volt kíváncsi a www.szabadsag.ro tartalmára. Átlagos napon 2200–2500 egyéni felhasználó látogat a WebSzabadságra. További terveik: webrádió és webtelevízió. /Kiss Olivér: Évforduló. Szabadság a világhálón: 12 évig a lap internetes tükre, 2 éve hírportál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./2012. október 16.Frigyre lépni a szülőfölddel – Ides hazának szerelme. Sorsom hazámnak sorsaGróf Teleki Pál ülőalakos bronzszobrának balatonboglári avatásához annyi színt és derűt szállítottak a lengyelek, amennyi éppen elegendő volt ahhoz, hogy a súlyos lelki válságot megjelenítő szoborember ezer arcráncba összeszaladó vívódásának komorságát a tisztesség és becsület fényébe emeljék. Az üde színt és hangulatot, a fiatalos derűt a Skomielna Czarna-ból, egy Krakkótól félszáz kilométerre fekvő apró hegyi településről Boglárra érkezett 50 tagú diák-fúvós zenekar tagjai, tanáraik és papjaik hozták. Részvételüket Kovács István költő, műfordító, az utóbbi időkig krakkói magyar főkonzul járta ki. A lengyel ifjak erre az alkalomra repertoárjukba iktatták a magyar himnuszt is, mintegy engesztelésként azért a kisebb etikai incidensért, ami lengyelhonban a magyarokkal megesett: az egyik kisváros stadionjában a labdarúgó mérkőzés előtt a felnőttek zenekara „elfelejtette” eljátszani a magyar himnuszt. Mivel meg sem tanulták. És most Bogláron a lengyel becsületet is helyreállítandó nem csak a magyar himnuszt, hanem sokak által az első himnuszunknak tartott Mária-éneket is hallhattuk a gimnázium fúvós zenekarának előadásában. És, természetesen a lengyel állami himnuszt, és a himnikus hangulatú egyházi énekeket is. A goral hegyi nép kötődése Balatonboglárhoz árnyaltabb annál, mint amit eddig mondtunk. A fúvós zenekart egy delegáció élén elkísérte ugyanis a gimnázium igazgatója, akinek az édesapja a lengyel hadsereg őrnagyaként a második világháború időszakában magyarországi közvetítéssel jutott ki Angliába. A lengyelek mostani jelenlétükkel hálájukat akarják leróni és köszönetüket kifejezni azért a magyar oltalomért és vendégszeretetért, amelyben országukat a nagy megpróbáltatásainak idején részesítették. Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester mondja, hogy Teleki Pál 1939-ben személyesen is járt a balatonparti településen, Varga Bélát, a falu akkori plébánosát kereste, és azt mondta: „Te bátor ember vagy, fogadd be a lengyeleket. Korra, nemre, hitvallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül.” Ez a magyar-lengyel kapcsolatok alaptörténete. Varga Béla Országgyűlési képviselő és társai eleget tettek a miniszterelnöki kérésnek, befogadták nem csak őket, hanem a szolyvai tiszti táborban lévő franciákat is. „1944-ig, amíg a nácik le nem rohantak bennünket, ez így működött” – mondja dr. Kovács polgármester. „Ezen kívül működött Bogláron az egész időszakban egy lengyel gimnázium is. A kontinentális Európában akkor ez volt az egyetlen lengyel tannyelvű gimnázium. Állítólag Angliában volt még egy.” Végigpásztázzuk a Teleki szobor Boglárra telepítésének történetét is. Az ötletet a balatonboglári Lengyel-Magyar Baráti Egyesület elnöke, Szőllősi Ferenc plébános fogalmazta meg. A boglári öreg cserkész, miután egyeztetett a budapesti Teleki Emlékbizottsággal, levéllel kereste fel a polgármestert. Arra kérte a város képviselő testületét, hogy fogadják be a Budapestről a hatóságok által előbb engedélyezett, majd kitiltott Teleki Pál szobrot. Ezzel a boglári események felpörögtek, a képviselő testület március 15-i rendkívüli ülésén 13 igen és egy ellenszavazattal a szobor befogadása mellett döntött. Majdnem egyöntetűen, pártállásra való tekintet nélkül. Ennek a gesztusnak nem csak helyi értéke van. Kérdezem Szőllősi Ferenc plébános urat, hogy még milyen lengyel emlékeket őriznek Bogláron, mennyire ép még a háború idején kialakult kapcsolatok gyökérzete? Egyrészt élnek még a régi emlékezők. A temetőben lengyel sírokat is gondoznak. A templomban márványtábla emlékeztet a lengyelek boglári jelenlétére. A település lengyel kapcsolatai csupán a Rákosi-korszakban váltak tetszhalottá, de a mélyben akkor is éltek. A város polgármestere szerint mintegy ötszáz lengyel család tartózkodott hosszabb időn át Balatonbogláron. Az átutazók, a Franciaország és Anglia felé távozók számát csak becsülni lehet. A mostani lengyel vendégek között jelen vannak azok a 80 év körüli idős hölgyek és urak, akik egykor a boglári lengyel gimnázium tanulói voltak. Számukra gyerekkorukat és ifjúsági éveiket idéző ez a szoborállító ünnepség. Valósággal beleszépülnek az emlékekbe. Ezt viselkedésükön, arckifejezésükre kivetülő lelkiállapotukon lehet érzékelni. Ez az az állapot, amikor a lengyel honi goránok fiataljai, a magyar cserkészek, az egykori balatonboglári lengyel diákok, a helyi lakosság egésze, és a Teleki-ügyet felvállaló választott vagy kinevezett hivatalviselők együvé tartozóknak érzik magukat. Az ünnep felemelő pillanataiban meg is feledkeznek a történelmi tényeket egyoldalúan eltorzító, a magyarságot megalázó, és ennek múltját a valójából kiforgató politikai botránysorozatról, amelyre a budapesti sajtóban és a hivatalok bizonyos szintjein került sor a szoborállítás miatt. Már az ünnepi ceremónia közben belelapozok a Polonia Wegierska lengyel-magyar nyelvű folyóirat friss számába. A magyarországi lengyelek havi lapja a belső címoldalon nyílt levelet közöl a Magyar Köztársaság hatóságaihoz és a magyar társadalomhoz. „Különféle hírek érkeznek Lengyelországba Teleki Pál néhai magyar miniszterelnöknek a magyar történelemben játszott szerepével kapcsolatban kibontakozott széles körű vitáról. Nem csodálkozunk ezen. Ellenben erősen felháborított bennünket az, hogy Budapest Fővárosi Közgyűlése visszavonta gróf Teleki Pál emlékművének budapesti felállítására kiadott engedélyt. Ezért a volt lengyel katonai internáltak és polgári menekültek, a magyar iskolák és felsőfokú tanintézetek egykori lengyel tanulói és hallgatói nevében, akik a II. világháború idején öt évig Magyarországon éltek, továbbá a lengyelországi lengyel-magyar baráti társaságok sokezres serege nevében kötelességünknek érezzük, hogy nyilvánosan megszólaljunk. Számunkra, lengyelek számára Teleki Pál olyan személyiség, akinek nagyon sokat köszönhetünk. 1929-ben, mint a magyar kormány feje a hitleri Németország hatalmának ismeretében egyáltalán nem lett volna kötelessége Lengyelországra gondolni. Hiszen annyim más állam tehetetlenül nézte a lengyel tragédiát. Teleki miniszterelnöknek mégis volt bátorsága, hogy kiálljon védelmünkben, és megadjon minden segítséget. Most mi állunk ki az ő védelmében.” Az Iga Sikora-Zeisky lengyel és Józsa Péter magyar újságírók szerkesztésében megjelenő lapban közölt Nyílt levél lélekbe markolóan ecseteli, hogy a hitleri terrortól meggyötört egész akkori Lengyelország miként tekintett Magyarországra, mint szigetre a német nagyhatalom tengerében, a nyugalom és barátság szigetére, ahol menedékre és biztonságra találtak, és ahol lengyel nemzeti értékeiket megbecsülés övezte. Ennek a történelmi momentumnak a felidézése során kiemelik: „Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy Teleki miniszterelnök kormánya teremtette meg a feltételeket sok ezer zsidó származású lengyel menekült magyarországi túlélése számára.” Hogy fér ez össze azzal – egyébként teljesen történelmietlen – „feltételezéssel”, hogy Teleki miniszterelnök szerepet játszott volna, illetve előkészítette volna a zsidó holokausztot, miközben tízezernél több lengyel állampolgárságú zsidót ment meg a biztos haláltól? Balatonboglár egykoron a lengyelek, most az őket mentő Teleki Pál tudós és magyar államférfi menedékhelyévé vált. Ez a látszat, mert Teleki Pál budapesti száműzetése pillanataiban lelt olyanok tudatában és lelkében is otthonra, akik eddig keveset, vagy semmit sem tudtak róla. Bizonyság rá a mostani balatonboglári ünnepi gyülekezet is, mert az itt lévők között a helybélieken kívül ott láthattuk az európai kontinens reprezentáns magyar személyiségeit és közembereit, a Nyugat-Európában élő Teleki-rokonokat, magyarhoni Országgyűlési képviselőket, hivatalviselőket, a cserkészeket, alapítványok és egyesületek tagjait. Az ünnepségen még háromszéki cserkészekkel is találkoztam. Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester nagy nyomatékkal emelte mondandója csattanójává azt a gondolatot, hogy gróf Teleki Pál bronzszobra Balatonbogláron örökös otthonra talált, és ha bárki más Teleki Pál emlékműállítás szükségét érzi, erre a műalkotásra ne számítson. Alkottassanak új Teleki-szobrot, vagy állíttassák fel ennek a mását. Az eredeti a helyi tanács képviselő testületének döntése és a Teleki Emlékbizottság ünnepélyesen aláírt adománylevele szerint az övék. Csicsery Rónay István, a Teleki Emlékbizottság elnöke mondta ünnepi beszédében, hogy a Balatonbogláron elhelyezett Rieger Tibor-alkotást a Teleki Pál szobrok sora követi majd. Akiknek pedig máig sem volt alkalmuk és érkezésük, hogy megismerkedjenek azokkal a történelmi tényekkel, hogy ki volt gróf Teleki Pál, olvassanak bele azokba az ünnepi beszédekbe és üzenetekbe, amelyeket lengyel személyiségek mondtak el Balatonbogláron, illetve Varsóból vagy Londonból postáztak. Egy tűz mellett azt is megtudhatják, hogy lengyel értelmiség és a köztudat milyennek véli a magyarságot. Ez nagyon fontos, mert a becsület és tisztesség morális értékeit felsorakoztatva olyan mércével mérnek bennünket, amelynek újabb és újabb kiérdemlése felé lesz alkalmunk még a mostaninál is bátrabb lépéseket tenni. Bakos István, a Teleki Emlékbizottság titkára a szoborállítás gáncsoskodásait temetve mondta, mikor a nyolctonnás süttői márványtalapzatra rácsodálkoztunk, hogy ennek a kőtömbnek az elhelyezésével az ő szívéről is ekkora kő esett le. A miénkről is. Mert folyamatosan szégyelltük magunkat mi is, akik feje fölött a magyar alkotmány nem fedél, hanem, jobbik esetben is, egyelőre ennek eresze alá – erdélyiesen a csepegés alá –férhetünk be. Van egyéb is, ami miatt szégyenkeznünk kellet – illetve kell. Egy szűk kör, egy fővárosi kis csoport Teleki Pál elleni randalírozása és szánalmas hadakozása közben mi is hallgattunk. Az erdélyi írott és elektronikus sajtóban alig van nyoma annak, hogy az erdélyi ember tisztességét, becsületességét és emberi tartását szimbolikusan is megjelenítő és történelmileg hitelesítő személyiség ellen nemtelen támadás indult. Megfeledkeztünk Erdély múlt századi történelmének tanulságairól, Erdély egy részének rövid ideig, de hatását tekintve máig is érzékelhető nemzeti, gazdasági, szociális és kulturális felemelkedéséről, amelyben Teleki Pálnak nem csak származása, építő munkássága játszott szerepet, hanem az ő irányítása alatt elkészített „térképpel írott történelem” is. (Rónay András) Eddig vigasztalhattuk magunkat azzal, hogy lengyel nemzet akkor is létezett, amikor fővárosában mások voltak hangadók. A franciák is, a lengyelek is telepítettek árnyékkormányokat más országba. Más országok nyújtottak számukra menedéket, akárcsak Boglár, a Balaton partján a lengyelnek egykoron –Teleki szellemiségének most. A kitoloncolt szellemiség minden esetben újra visszahódította a fővárosokat. Ez történelmi evidencia. Balatonbogláron a sajtóértekezleten kérdeztem meg, hogy mikor lesz Budapesten Teleki-szobor, amikor egyesek, ott, képletesen, éppen a Wass Albert szobrát döntögetik. Nem azt kérdeztem, hogy lesz-e szobor. Hanem azt, hogy mikor lesz. Mert ez csak idő kérdése. 2004. április 9. Sylvester Lajos Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből Erdély.ma lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
